May 5, 2008
Views: [post_view]

I’m Not There – Bob Dylan életei

Bob Dylan - I'm Not Here

„Sosem akartam próféta vagy megváltó lenni. Talán Elvis. El tudtam volna képzelni, hogy olyan leszek, mint ő.”

Edith Piaf, Johnny Cash, Ray Charles, Brian Jones, Janis Joplin, most pedig Bob Dylan. A filmstúdiók az utóbbi években igencsak rákaptak a zenészek életét feldolgozó filmek készítésére. Ebbe a -mondjuk így- divathullámba remekül illeszkedik ez a mozi is. Habár megosztja mind a rajongókat, mind a kritikusokat, én személy szerint mégis örülök neki, hogy elkészült és nemsokára itthon is bemutatásra kerül. Kellett egy játékfilm (is), ami felkelti a fiatalabb korosztály érdeklődését egy élő legenda iránt és hogy emlékezzünk arra, amit neki köszönhetünk. Mert ő volt az első zenész, aki elektromos hangszerrel lépett színpadra és erősítőbe dugta gitárját 1965. július 25-én, a newporti Folkfesztiválon. Ezzel a lépéssel bizony rocktörténelmet írt.

Bob Dylan - I'm Not There

Todd Haynes legújabb filmje természetes fesztelenséggel és rendkívül újszerűen mutatja be az egyszemélyben énekes, dalszerző, zenész és költő pályafutását-életét. A film hivatalos site-ja legalábbis ezt állítja. Hogy ez igaz-e, vagy csak a stúdió közepesen hangzatos reklámfogása, mindenki döntse el maga. És ha másért nem is (és MINDIG van más is), csak, hogy ezt megtudhassuk, érdemes rászánnunk magunkat, hogy aztán egy sör mellett elmélkedhessünk, vagy ha úgy tetszik, bölcselkedhessünk róla barátainkkal, miközben a Mr. Tambourine Man szól a háttérben.

A film hat különböző színésszel, különböző korszakokba sorolva kelti életre Bob Dylan munkásságát anélkül, hogy a neve egyszer is elhangozna. Teszi ezt olyan személyiségekkel szemléltetve, mint Arthur Rimbaud, Billy a Kölyök, Jack Rollins vagy Woody Guthrie. Ez néha kicsit nehezen követhetővé teszi az alkotást, néha nekem is meg kellett állítanom, amíg kirakóst játszottam magamban, hogy rájöjjek, ki kicsoda és főleg miért. No meg hogyan függ össze a cselekménnyel. Azért persze teljesíthető a feladat és a történet ettől függetlenül azok számára is élvezhető marad, akik nincsenek tisztában a zenész életrajzával. És persze nem is kell, ez nem irodalom óra verselemzéssel és főleg nem kötelező. Kivéve rajongóknak, természetesen.

[ official movie site ]

[ IMDB ]

.

Leave a comment

Archive

Mixes for the HarderGeneration