Jun 11, 2008
NINth
Views: [post_view]

Félelem és reszketés Las Vegasban – by Hunterspirit

A szokásos blogtúrám közben akadt meg a szemem Hunterspirit lányom blogján, ahol olvastam minap egy (elsőnézéses) élménybeszámolót a Félelem és reszketés Las Vegasban című klasszikusról. Annyira megtetszett, hogy “elkértem tőle” a bejegyzést, hogy közölhessem a HG hasábjain. Büszkén mutathatom be a következő sorokat, lányom első vendégszerepléseként.

LSD, kábítószertúltengés, amerikai álom, gyors kocsik, lassú reakciók, hotelszobák és krokodilfarok. Have a nice trip.

Félelem és reszketés Las Vegasban by Hunterspirit

Mint amikor az ember egy anorexiás láttán elhatározza: nem eszik többet. Vagy tízévesen, a ritmikus sportgimnasztika-bemutató után a mozdulatokra aligha emlékeztető vonaglással görög végig a lakáson. Amikor az ember megnéz egy hippi-filmet és nincs más vágya, mint a 60-as évek egyik nagy fesztiváljának mezején ülni és betépni.

Pontosan ezt éreztem a Félelem és reszketés során. Szerezni egy nagy adag kokaint, sört és egy Cadillacet.

Nyilván ez javarészt a történet magával ragadó hatása, az –úgymond- empátia, ami a nézőt -kirázva megszokott kis életéből- elrepíti a kábítószert édességként fogyasztó, deviáns újságíró bérelt kocsijának hátsó ülésére, útban az Amerikai Álom felé, vagy inkább nyomában.

A kusza mondatszövés nem véletlen, magával vonzza a megfoghatatlan történésfolyam, amely megértéséhez nem kizárt, hogy szükségünk lenne egy-egy ütős élményre nagyjából minden 1544 óta ismert kábítószer kipróbálásáról.

Így eshet meg az is, hogy a szemlélő, vagy aki megkísérli mondatokba foglalni a dolgot, úgy érzi magát, mintha megszabadították volna agya azon féltekéjétől, ami az összefüggésekért felelős. Csak címszavak maradnak:

A film cselekménye egyetlen kusza, folyamatos utánpótlásban mozgó trip Las Vegasban. Vegas a Föld egy darabjának szállodáktól duzzadó hullámvölgye, telis-tele csillogó kaszinókkal, groteszk cirkuszok és hömpölygő Elvis-tömegek pszichedelikus valóságával, egyszóval dúsítva az amerikai álommal.

Az emberek kis csoportja nem más, mint egy megtört hullámhegy néhai lovasai, akik a saját energiájuk hatásosságában megroggyant önbizalmuk helyét telítik különböző kábítószerekkel, alkohollal, szerencsejátékkal, és igyekeznek ezen drogok intellektuális értékét úgy minimalizálni, hogy hatásuk eközben maximális legyen.

A jelenet a film azon alkotóeleme, ami a Félelem és reszketésben aligha követhető tiszta fejjel, és amely során a főszereplő karakterek legalább egy kapszula szívgyógyszert elfogyasztanak.

A komikus kiállású Duke (vagyis az író Hunter S. Thompson szájában örökös szipka), és dr. Gonzo, a dühöngő, eszeveszett faj (ahogy mondják, Isten egyik prototípusa) söpör végig többször az LA-LV-távot kitevő országúton, csomagtartójukban 2 zacskó fű, 75 meszkalingolyó, 5 lepedő LSD-bélyeg, 1 sószórónyi kokain, másfél liter tequila, egy üveg rum, egy láda sör, fél liter nyers éter és két tucat ajzószer. Vérük sűrű a sok hatóanyagtól.

Ennek köszönhető, hogy Duke olyat hallucinál, ami életem egyik legszürreálisabb jelenete: próbálkozás az „ébredésre” a gyilkos adrenochron agyi ámokfutásából. A dolgok csak ritkásan kerülnek helyre az emlékezetben, sűrű vörös köd üli meg a képernyőt, valaki épp embertelen dolgot él át, nem hiába állunk értetlenül a bokáig érő víz, testre kötözött magnó és mikrofon, vagy egy dinoszauruszfarok láttán. A jelenetek nagy része retrospektív a retrospektívben, így ez is, tehát visszaemlékezés, kutakodás a memóriában, az erőteljes hátsó sikátor-hangulatú szobában, „mindenütt az erőszak nyomá”-val, a falon terpeszkedő szétfröcskölt ketchupfoltokkal, és egymásra halmozott tv-készülékekkel. Pornográf kép a falon, vastagon rászáradt mustárfolttal. Bájos, Vonnegut-szerű ál-naivitás egy sokat próbált újságíró szájából. Komikus, de a helyszínelői tényszerűség látszatát megóvó séta az agyban, órák eseményeit szortírozva egy rozoga magnó felvételei segítségével. Rózsaszín lufik, gyermekded virágok, a dínófark még akár egy jelmez is lehetne, míg a vízben úszó szoba egy álomvilág. Akár egy ötéves is elképzelhetné. Mert a kisgyerekekben még benne van az a nyitottság, ami képessé teszi őket a szinesztéziára, és ami a tudattágításnak talán még a lehetőségét is kizárja. Minél nagyobbra növünk, annál inkább romboljuk önmagunkban a képességet, vagy akár a látszatát annak, hogy van, mikor nem kell mindennel törődni.

Akár ez a Thompson-féle gátlástalan drogozás is egy megfelelője, egy alteregója a gyerekkornak, amit akár másodjára vesztettek el a hippi-korszak végével, amikor még volt miért drogozni. Nagybecsű irodalmi művek alapulnak értékvesztésen. Ha eléggé akarjuk, akár ez is.

A probléma csak az, hogy erről a filmről a továbbiakban vagy trágár szuperlatívuszokban, vagy ellaposodott, fellengzős, generációelemző tanulmány formájában lehetne írni, párhuzamot vonva a kábítószert fogyasztó fiatalok, a promiszkuitás és a háborúk között, de ezt már többen megtették. Sajnos valamennyire nekem is összejött, pedig nem állt szándékomban.

Csak annyit tudok mondani, hogy szerintem simán zseniális.

[ eredeti bejegyzés @ kólagép a vasúti peronon avagy sátán kutyái plusz-mínusz egy.. ]
[ hunterspirit profil @ LD50 ]

7 Comments

  • Ízlések és pofonok, szerintem ez a film rémes volt. Ha már drogos film, akkor a Rekviem egy álomért hoznám fel, bár ott a zene volt ami megfogott főleg.

  • :$

  • grat hunternak a beszamolohoz. nagyon jo lett.
    a filmet sajnos meg nem lattam. :( tudom, tudom, kotelezo. majd talan egyszer ossze is jon

  • Ha már Hunter by Hunter, legyen már a Thompson is Thompson ;P
    By the way, a film valóban kissé túlértékelt, ahogy a Rekviem is… Vikinek viszont sikerült (szőrmentén) megfognia egy olyan vonalát a dolognak, amire általában kevesen figyelnek fel. Az idézett szövegrész egészét érdemes párszor megrágni.

    “And that, I think, was the handle — that sense of inevitable victory over the forces of Old and Evil. Not in any mean or military sense; we didn’t need that. Our energy would simply PREVAIL. There was no point in fighting — on our side or theirs. We had all the momentum; we were riding the crest of a high and beautiful wave…
    So now, less than five years later, you can go up on a steep hill in Las Vegas and look West, and with the right kind of eyes you can almost see the high-water mark — that place where the wave finally broke and rolled back.”

  • köszi zoltán, kevés sikerrel járt de igyekeztem azt a vonalat, az idézet pontosan pontos.:]

  • ez a szar  tele van pontatlanul kiollózott szöveggel…totál béna “cikk” semmi belefektetéssel, gratuláljunk a netes hozzánemértéshez újfent.

  • ajánló a filmhez, ah valki nem látta volna az eredetit, akkor adok kis segítséget! :P
    de valki szeret olvasni, akkor főleg könyvben ajánlanám, ugyanis létezik egy könyv, na az a legtutibb
     
    – film megtekintése neten <nem feliratozható :( >:
    http://video.google.com/videoplay?docid=4259848669020347839
    – filmhez felirat:
    http://www.opensubtitles.org/hu/subtitles/3374395/where-the-buffalo-roam-hu
    – ajánló a filmhez:
    http://port.hu/ahol_a_boleny_duborog_where_the_buffalo_roam/pls/fi/films.film_page?i_film_id=52088&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=2&i_topic_id=2
     
    aztán jó szórakozást ám :D :P

Leave a comment

Archive

Mixes for the HarderGeneration