Dec 15, 2009
NINth
Views: [post_view]

Abandoned military town @ Russia by Victor Borisov

Abandoned Military Town

Aki régóta rendszeres olvasó, láthatott már néhány képsorozatot különböző elhagyott helyszínekről, épületekről és hasonló hidegrázós finomságokról. A jelenlegi poszt írása közben rájöttem, hogy nem rendszereztem még ezeket a posztokat (pedig megérdemlik), így megszületett abandoned kategória is.

A mostani galériát egy Moszkva-környéki, volt katonai település romjain lőtte Victor Borisov, ahol anno a moszkvai légvédelem csapatai állomásoztak, aztán ahogy szükségtelen lett a jelenlétük, szokás szerint úgy eltűntek, mintha ott sem lettek volna. Na persze ez nem teljesen igaz, hiszen a masszív beton falak és különféle épületek-építmények érintetlenül állnak ott ma is.

Felhívás: ha valakinek tudomása van ilyesmi helyekről (a legjobb, ha a föld alatt van és jó nagy), szóljon és szervezünk egy közös, HG-s ipari túrát, felszerelkezve egy hadsereg fényképezőgéppel, fejlámpával és merészséggel, hogy megoszthassunk pár jólsikerült képet a nagyérdeművel.

Katt a “View with PicLens” gombra a csudálatos flash galériáért!

[nggallery id=8]

[ via:  ziza.ru ]

[ original pics @ victorprofessor’s LJ ]

7 Comments

  • Én a régóta pusztulásban lévő  Svábhegyi Szanatóriumban szeretnék meghalni. mindennap elmegyek mellette, de sajnos eléggé rizikós belógni, mert folyamatosan őrzik. Egyébként egy építészeti gyöngyszem, míg így, kerítésen kívülről is. Pláne a szomszédos hegyoromról, amikor a telihold kísérteties fénye világítja meg. brrr….

  • Emietten (alul) további fotók (sajnos pofátlnaul aprók) a területről.

  • Vegha, erről a helyről már hallottam többször is, egy ismerős mesélt róla. azt mondta, h nem olyan nehéz bejutni, szal valamikor simán meglátogathatnánk ^^

    helyesbítek: nem erről hallottam eddig, de most, h így nézegetem a képeket, azt hiszem ezt kötelező lesz valamikor megnéznünk :O

    na ki vállalkozik egy ilyen túrára? (kommentek között és mailben is lehet jelentkezni)

  • jja, ezt én is megtaláltam tegnap csak proxyn keresztül nemtom megnézni. Meg van egy MTV-s link is, amiben találtam még (pofátlanul) kicsi képeket, de spoilernek jó: http://premier.mtv.hu/Hirek/2009/07/06/13/Unokaink_sem_fogjak_latni___222_adas.aspx
    Szerintem egy ilyen helyre csak úgy izgi bemenni, ha sunyiban oldjuk meg, de lehet h. itt kompromisszumra kell kényszerülni, még így is megérné. Megpróbálok beszélni a biztiőrökkel, hátha van valami lista, ahova felírnak egy-egy turnust : )
     
     

  • na az elég jó lenne :) nézegettem én is az infókat, elvileg állami tulajdonban van.  ha első körben rá tudsz kérdezni az inkál szeku ricsinél, azt megköszönöm, de ha nem jön be, akkor megoldjuk máshogy ^^

  • Hú bakker, összeszorult a szívem a videó láttán; mióta olvastam Karinthytól az Utazás a Koponyám Körült (ez pedig Naga hasonló című mixe után törpént :) ) magával ragadt ez a környék, s azóta sem ereszt : )
    ha már így széjjeloffoltam a topicot, hátha érdekel mást is a helytörténet:
    Elfelejtett könyvek – Svábhegyi szanatórium
    A Svábhegy modern üdülőszállói
    A Széchenyi-hegyi modern üdülőszállók
    A Svábhegy II. világháború után épült, még működő szállodái
     
     

Leave a comment

Archive

Mixes for the HarderGeneration