Browsing articles in "Digital art"
Mar 24, 2009
NINth
Views: [post_view]

Alexander Jansson’s art – The Mystical Dreamland

New Years Eve
New Years Eve by Alexander Jansson

Alexander Jansson, svéd vizuálterrorista pár olyan munkát alkotott, amitől még az én sokat látott szemeim is könnybe lábadtak. Egy-két képnek ijesztően ismerős a hangulata, mondhatni (számomra) otthonos tereket mutat be a Photoshop, Maya és hasonló programok által. Egyfajta bizarr mód kontrasztos, csodálatos-borzongató álomvilág elevenedik meg a kezei alatt, különös lényekkel, bensőséges hangulattal és olyan végtelenül gyönyörű kidolgozottsággal, amihez hasonlót keresve is ritkán talál az ember. Konkrét, pontosabb információkkal nem igazán tudok szolgálni az úriemberről, hiszen a hivatalos siteon a Coming Soon felirat található, a DeviantArt profilban szűkszavúan nyilatkozik, egyéb siteokon pedig tapló módon egy-egy mondattal, ill. még annyival sem kombózták meg a képeket, így meg kell, hogy elégedjünk a képekkel és a DevArt profillal.

A tovább után még 8 képet (nem volt szívem kevesebbet válogatni), egy saját készítésű videót (nem teljesen hozza a képek világát, de érdekes darab) és természetesen a hivatalos linkeket találjátok. Continue reading »

Mar 20, 2009
NINth
Views: [post_view]

Mondd el egy vonalnak, hogy mi az a gömb

Milyen lehet napfelkeltekor körbenézni Nepálban valami random domboldalon? Eddig maximum Nag Champa füstölőktől mámorosra bódult álmaimban tudtam elképzelni (erős sarkítás, de nézzétek el nekem) a látványt, most viszont találtam egy olyan megoldást, ami mindenkihez kézzelfogható közelségbe hozza a hangulatot, méghozzá 360 fokban. Nem is érdemes több szóval ecsetelni, beszéljenek helyettem a képek. Katt a flash-re, utána pedig (akár) fullscreen-en: előre-hátra, fel-le és persze zoomoláshoz a + és gombok.


Ghandruk Sunrise, Annapurna in Nepal

A tovább után benézhettek a Festetics kastély tükörtermébe és az Új-Caledonia menti vizek koralljai közé! No meg persze több száz más helyre is a világ minden tájékáról, a poszt-végi linkre kattintás után. Continue reading »

Mar 12, 2009
NINth
Views: [post_view]

Shilo – creative ads

A pillanat, mikor ilyen reklámok lesznek a tévében, egy új korszak első pillanata lesz. Egyelőre a környékén sem tartunk, de talán van remény arra, hogy hasonló színvonal is megjelenjen a tucathulladékok színpadán.

A dolog pikantériája, hogy a videó készítője (Shilo) nem kevés és nem egyszerű referenciával rendelkezik. Történetesen a Cartoon Network és HBO reklámok mellett ők alkották az Angels And Airwaves-nek (Blink 182 utóbanda) egyik klipjét, Do It For Me Now címmel.

[ via: DigitalDj ]
[ 
Shilo @ official site ]

Mar 3, 2009
NINth
Views: [post_view]

Steamnocchio by Fabricio Moraes

Steamnocchio
(4000X2950px, 2.5Mb)

[ via: cgsociety.org ]

Jan 4, 2009
NINth
Views: [post_view]

90 degrees [3D animation]

90degrees

[ official site: 90degrees.free.fr ]
[ thnx 2 b4ndee ]

Dec 29, 2008
NINth
Views: [post_view]

“9” by Shane Acker [produced by Tim Burton & Timur Bekmambetov] [movie trailer]

Producer: Tim Burton, Timur Bekmambetov, director+story: Shane Acker

Van még kérdés? Ja igen, a dátum: 2009.09.09. Stílszerűen. (én meg újfent elejtettem pár örömkönnycseppet a trailer után)

[ “9” shortfilm @ HarderGeneration by Azure ]
[ “9” official site @ Apple.com ]

Dec 29, 2008
NINth
Views: [post_view]

More spectrogram gifts

Nem is hinnétek, hogy a HG-s spektrogramos képeknek / zenéknek mekkora visszhangja volt tőlünk keletre. Számomra is hihetetlen, de csak a Digital Dj-ről (innen, innen, innen és innen) és az omocoro.jp-ről több, mint 600 látogató érkezett ide az utóbbi hetekben. Igazán megtisztelő, hogy ilyen neves blogokon is megjelenik a HG, vigyorgok is miattuk, mint a tök.

Node ha már nulladik típusú találkozások a zene és a kép világai között: nemrég akadtam rá Mercenary blogján egy új tippre, méghozzá nem mástól, mint a hardcore leggyönyörűbb zenéjét alkotó Ophidiantól, aki egy meglepetéssel szolgál az album hetedik másodpercében (természetesen spektrogram mögül).

Ophidian – [Betrayed By Daylight] – “Meander – Nightfall
Ophidian :: Meander - Nightfall (by spectrogram)

Ezek után jött szembe az információ, miszerint vannak olyan elvetemült figurák, akik ezt komolyabb szinten is űzik, méghozzá úgy, hogy komplett történeteket rejtenek a zene mögé. Nézzétek csak a következő videót és meglátjátok Ti is.

spectrogram-pic

Stripes spectrogram

[ Spectrogram @ Wikipedia (english) ]

Ha érdekel és szívesen nézegetnéd te is, ráadásul még mindig Winampot használsz:

[ Foobar2000 ]

Dec 16, 2008
NINth
Views: [post_view]

Ad Infinitum by Cris Vector

[ Cris Vector @ DeviantArt ]

Dec 3, 2008
NINth
Views: [post_view]

Coraline by Neil Gaiman (directed by Henry Selick)


Tavaly decemberben (!) posztoltam HG-n ezt a zseniális múvit, most pedig elérkeztünk oda, hogy mindössze három hónap van hátra a megjelenésig! (a pontos dátum 2009. február 6.)

Bevallom férfiasan, Neil Gaiman neve számomra (túl) sokáig nem mondott semmit. Egészen addig a pillanatig, amikor egy kedves ismerősöm (Dee) adott egy Neverwhere (Sosehol) című könyvet, amitől sok-sok év után először olyan borzongás futott végig a gerincemen, mint anno, mikor 13 évesen Stephen King-et olvastam. Az a fajta istenadta tehetség van ennek az embernek a birtokában, amitől a felnőtt újra tátott szájjal bámulva habzsolja a lapokat, mint egy gyerek. Egy olyan világba nyújt betekintést, ami egyszerre csodálatos, fantasztikus és furcsa, de mellette olyan karcos, hogy minimum 16-os karika alá való. Nem is feltétlenül azért, mert brutális, vagy túl reális, hanem mert annyi mondanivaló van a sorok között, amit egy túl fiatal olvasó egész egyszerűen nem lát, vagy nem ért meg.

Gaiman neve mellett Henry Selick-é az, ami biztosít a csapásirányról. Ha valaki nem ismerné: ő rendezte a Nightmare Before Christmas (Karácsonyi Lidércnyomás) című spooky klasszikust, amit valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. Így talán még egyértelműbb, hogy ez a mese sem a 16 mínuszos korosztály számára készül, bár a képi világ első blikkre talán ilyesmit sejtet. Maga a film technikailag is lenyűgöző, a kidolgozása az utolsó milliméterig (szó szerint!) precíz mestermunka. Karakterek, ruhák, hajak, épületek és egyéb kiegészítők százait-ezreit készítették el a lehető legapróbb részletekig kimunkálva, hiszen minden, amit a filmben látunk, kétkezi munka eredménye.

Már a hivatalos website is megdolgoztatott egy picit, ugyanis nem olyan egyszerű bejutni, mint azt először sejtettem. A www.coraline.com-ra csak akkor lehet belépni, ha begépelünk egy karaktersort, hogy aztán megjelenjenek a videók, mintha egy dvd extrái között böngészgethetnénk. (Szerencsére a Google már megint a legjobb barátunk volt és kidobott egy coraline blogot, ami tartalmazza a 6 különböző kódot a videókhoz: stopmotion, buttoneyes, moustachio, armpithair, puppetlove, sweaterxxs)

Ennek örömére itt az új trailer, fogyasszátok szeretettel:

[ Coraline @ official movie site ]

[ Neil Gaiman @ official site ]

Pages:«1234567»

Archive

Mixes for the HarderGeneration