Jun 5, 2012
NINth
Views: [post_view]

Damage Report – A könyv

Hogyan képzeltük el a jövőnket? És mi lett helyette? Hogyan működnek a jövőkutatók? Mik azok, amiket nem jósoltak meg, de megkaptunk? Milyen egy közösségi oldal az üzemeltetők oldaláról? Hogyan értjük a zenét, más kultúrákat és egymást? Milyen kulturális mozgalmak vannak a Tron és a Mátrix mögött? És tényleg van internetkapcsolat a Föld és a Mars között? Ezek a könyv legártatlanabb kérdései.

Egy egészen rendhagyó könyvről lesz most szó, amit egy nagyon kedves barátom, Bari Máriusz (aka Damage, ill. d4m4g3) neve fémjelez. Aki valaha is hallott már az LD50-ről, valószínűleg tisztában van kilétével és azzal is, hogy Dam stílusa finoman szólva is egyedi. Aki viszont nem ismeri őt, most hihetetlen dolgokban fog részesülni. Tömény cyberpunk, japán pornó, digitális jelenjövő és vérben úszó szélessáv a klikk után.

Őszintén megmondom, borzasztóan tartottam ettől a könyvtől. Arra tippeltem, hogy nehezebb olvasmány lesz, mint Hawkingtól Az Idő Rövid története, de szerencsére nem lett teljesen igazam, amin én lepődtem meg a legjobban. Lassan 10 éve ismerem a könyv szerzőjét és követem nyomon a munkásságát, no meg nagyjából 6-8 éven keresztül dolgoztunk együtt az LD50 körül mind webes tartalmakon, mind partyszervezésben. Így biztosan állíthatom, hogy kb. semmi közös sincs bennünk, sőt, kettőnk személyisége gyakorlatilag ég és föld, vagy ha úgy tetszik Jin én Jang. A személyes blogját (Planetdamage.com) is inkább riszpektből nyitom meg alkalomadtán, de előre tudom, hogy nagyjából a töredékét fogom magaménak érezni, vagy egyátalán érteni. Ennek szellemében fogtam kezembe először a hangzatos szavak felhőjével telepakolt borítójú könyvet is.

Az első szemöldökfelvonás ott történhetett, mikor úgy olvastam el az első 40 oldalt, hogy teljesen beszippantott az információáradat és mire először felnéztem a könyvből, eltelt fél óra. Egyátalán nem könnyíti meg az ember dolgát az anyag, irdatlanul tömény adattenger, amit képtelenség megállítani, ha egyszer beindult. Levegővételnyi időt sem hagy az olvasónak, minden egyes oldalból csöpög a savas cyberpunk, a méregerős kávéillat (amiben víz helyett redbull van, hogy lássuk a zajokat, ugye), az elfajzott japán pornó (ahol a polip a legprűdebb segédeszköz), az agydurrantó wasabi és a mindezt körbeölelő gonzó stílus, amikor egy oldal egy mondat. Tény, hogy párszor azon vettem észre magam, hogy izomból kapaszkodom az ellenszélben, a szemeim átcsorogtak 10 sornyi szövegen, amitől úgy éreztem, hogy a vénáim helyén optikai kábelek vannak, vér helyett 120 megabit csorog bennem, a szemeimben mátrixzöld számok pörögnek lefelé és egy háztetőn ülve nézem ahogy a mélyvörös égbolton bitektől szikrázó sárkányok röpködnek a benzinbűzös város felé, hogy megduják a heroinfüggő szűzlányokat. De amint felocsúdtam az éber hallucinációk tíz tonnás kalapácsként letaglózó sokaságából, visszatekertem és újra  elolvastam a szöveget, hogy értsem miről van szó. Erre végigéltem megint az előző sorokat. Hiba a mátrixban, vagy nagyon is működik a recept? Fene tudja, de kellemes élmény.

Az alap témakörök a jövőkutatás (ami után rájövünk, hogy már rég éljük a jövőt), a cyberpunk (kult, zenei, film és egyéb szempontokból, zsigeri szintre bemélyedve), az internetek mint olyan, a social media és hasonlóan kortárs agyrepesztő információk arról a világról, ami körülöttünk van és amiben jelenleg élünk. A könyv erőssége talán pont abban rejlik, ahogy felnyitja a szemünk olyan összefüggésekre, amikre álmunkban se gondoltunk volna, mégis, pár sor után elengedhetetlennek és nyilvánvalónak tűnik. Nem egyszer gondoltam arra egy-egy gondolatmenet után, hogy “miért is nem írtam le ezt én is, hiszem pontosan ugyanazt gondoljuk”, aztán azzal a lendülettel ismertem be, hogy nem lett volna hozzá elég információm és rálátásom, hogy úgy fogalmazzam meg, ahogy ő teszi. Máshogy pedig nem lehet. Félelmetes mennyiségű tudásanyag préselődik össze ezekben a lapokban, nem is csoda, ha egy átlag halandó 10 oldalanként megnyomná az agyára szerelt reset gombot (ha lenne) és rámeditálna egy picit, hogy meg tudja emészteni a frissen kapott inputorgiát. Na és akkor még nem is beszéltünk arról a stílusról, ami még jobban megnehezíti a szövegértelmezést. Ezt nagyjából úgy lehet elképzelni, hogy fogunk egy cyberpunk mániás jövőkutató agyat (igen, ez ő), teletömjük speeddel, LSD-vel, leöntjük egy (két-há) bögre fekete betonerős kávéval (amiben víz helyett még mindig redbull van, ugye), nem hagyjuk aludni három napig, majd amikor az őrület szélére sodortuk szerencsétlent (nem kell félteni, élvezi), eléteszünk egy csomag frissen vásárolt A4-es lapot meg egy írógépet, hogy “nesze bazdmeg, most pedig írj arról, ami van”. Az eredmény a Damage Report. “Kiábrándítóan józanul”.

Monitorok előtt átvirrasztott éjszakák kávészagú esszenciája ez, amiben tökéletesen keveredik a vegytiszta tudományos alap a testet robbanásig feszítő cyberpunk junkie életmóddal. Egy olyan információhalmaz összegzése, aminek megismeréséhez olyan határokat kellett feszegetni, ami egy átlaguser számára tilos és életveszélyes, valamint nem utolsó sorban lehetetlen feladat. Az olvasó lelki szemei előtt nem véletlenül sejlik fel egy olyan író képe, aki egy külvárosi sötét sikátorban a tarkójába lövetett implantra kötötte direktbe az interneteket, csak a móka kedvéért, majd amikor elárasztotta az agyát a szelektálatlan bittömeg, nekiállt veszett sebességgel rendszerezni a kapott anyagot, mielőtt mestersége intelligenciává alakulva visszakúszott a kábelen keresztül, hogy ő maga legyen az internet. S lőn.

Atyai jótanácsok: ha nem tudod mi az a bukkake, ne keress rá, ha csak nem akarsz egy apró japán lányt térdelni látni apró japán pöcsök erdejében. Ha nem akarsz belegondolni mi az a kényszertorkoztatás és kényszerfrancia, ne kezdd el olvasni ezt a könyvet, mert egészen gyakran találkozhatsz a kifejezésekkel ha nekiindulsz. Meg még olyanabbakkal is. Ha zavar, hogy az író már-már irreális szinten magabiztos és egocentrikus, ne kezdj neki. Nem tűr ellentmondást, még akkor sem, ha erősen megkérdőjelezhető pár állítása. Tedd magad túl rajta, ő is leszarja magasról. Ha nem értesz valamit, ne lepődj meg, szokj hozzá. Ha egy mondatot (5 sor) hatodik olvasásra sem értesz meg, de kellemes hideg fut tőle végig a gerinceden, ne erőltesd, már elérte a célját. Ha a könyv felénél arra jutsz, hogy annyi ötleted támadt, hogy neked is könyvet kellene írnod, vagy minimum egy blogot akarsz indítani, csak hajrá. Ha esténként vibráló zöld fényeket látsz a plafonon futni és nem tudod eldönteni, hogy ezt most a valóság, esetleg annak egy alternatív kivetülése, vagy valami kurva redbullmátrix, amiben a tudjukkik tartanak előételnek, ne lepődj meg, mindegyik lehetséges, sőt, már meg is történt. Az ellenkezője is. Amit el tudsz képzelni, már rég létezik és már a kigondolás pillanatától számított 5 perc után unalmas. Az interneteket okold, ne a könyv szerzőjét. Ha úgy érzed nem tudod követni a sebességet, nyomj magadba még egy kávét, vagy valami eőrsebbet (a kisebb falut is kiirtatsz azokkal a féllegális anyagokkal, amikről tudomást szerezhetsz a fent említett lapokon) és folytasd. Edzésben kell lenned, ha le akarod nyomni az utolsó betűig.

Szumma: ez a könyv egy gigantikus cyberpunk acid trip, amiben jégkék masszává keveredik a lexikális információ, a rave korszak stroboszkóp vízióit idéző hardcore sebesség, az összeesküvés elméleteket arcul köpő még nagyobb és komplexebb összeesküvés elmélet, a háztető perspektívából belőtt közösségi hálózat térkép, a miértek és hogyanok, valamint némi poszt-apokaliptikus hanyagság, amiben a router a fegyver, az internet a csatatér és az agyunk a motor, amit addig kell feszítenünk, amíg már felsikít, de még működik. Meg kell erőszakolnunk a határainkat, hogy tudjuk meddig mehetünk el, meg kell hekkelnünk minden élőt és élettelent, hogy rájöjjünk a működésükre, szét kell szednünk a saját agyunkat a legkisebb részekre, hogy átlássuk a rendszerét, majd amikor minden szétesett körülöttünk apró darabjaira, a digitális zajból újraépíthetjük a saját várunkat, a saját világunkat, a saját törvényeinkkel. Ehhez nyújt némi segítséget a Damage Report.

@ official site: damagereport.hu

@ personaal blog: planetdamage.com

5 Comments

  • Két kérdésem volna: Hol? Mennyi?

  • Elolvastam a neten az előszót. Ez nekem kell. De szigorúan vizsgaidőszak után, mert egyszer csak azt fogom észrevenni, hogy a wattoskávém elfogyott, és még mindig van a könyvből én pedig nem akarok aludni.

    • Nagyon is helyes, hogy óvatos vagy, jobb biztosra menni az ilyen agyhekkelésekkel. Párszor én is majdnem továbbmentem a metrón, miközben olvastam ezt a sátántól való anyagot

  • “Amit el tudsz képzelni, már rég létezik és már a kigondolás pillanatától számított 5 perc után unalmas.”

     hát sajnos ^^;

    ha olvasom akkor általában nem ilyenre vágyom (amúgy is overdose), pláne h szeretem érteni, amit olvasok, ez pedig itt igen vaskos frusztrációkat eredményezhet (ha egy jó részének csak a hatás a célja, a kontextus pedig ajzószer’függő).

    persze sooner or later meglesz ezis :) , csak omoljon össze mindaz amiről szól, mert kevesebb információt ezek mellett a trendek mellett az, aki információhoz akar jutni, nem fog kapni. ever again. 

Leave a comment

Archive

Mixes for the HarderGeneration