Browsing articles in "Apocalypse"
Mar 14, 2008
NINth
Views: [post_view]

Abandoned Wooden Miracles

A varázszene után újabb elhagyott kastélyba futottam, de sajnos ismételten csak virtuális formában. (Ha valaki tud ilyenről, vagy hasonlóról, nyugodtan szóljon, ne tartsa magában, szervezünk oda fotóstúrát)
Egy orosz erdő közepén bukkant rá Andrew Qzmn fotós, aki a livejournal blogján meg is mutatta a legszebb képeket.

Spooky!

[ via: English Russia ]
[ more pics: Qzmn’s blog ]
Feb 19, 2008
NINth
Views: [post_view]

Kontraszt

Elémkerült újra egy olyan kép, amit már évek óta ismerek és számos alkalommal okozott már súlyos, gondolkodással töltött perceket. Photoshop vagy nem, nem tudom, nem is fontos.
A téma adott, az aktualitás pedig ordító.

Szánjatok legalább 5 percet Ti is arra, hogy gondolkodtok.
Akár ezen, akár máson.

Jan 29, 2008
NINth
Views: [post_view]

Elhagyott helyek

Épp most meséltem, hogy gyerekkorom óta vonzódom az olyan helyekhez, ahol az emberi jelenlét már csak múltidő, most pedig szembejött egy figyelemreméltó válogatás különböző elhagyott városok, kerületek, épületek és hasonló helyszínek fotóiból. A volt Szovjetunió területe, amerikai városrészek, Cairó, játszóterek, galériák, linkajánlók és hasonló filomságok, a WebUrbanist.com “Abadonments” kategóriájában.
Egy kis ízelítő a tartalomból:

Jan 26, 2008
NINth
Views: [post_view]

Rust

Mindig is borzongással vegyes gyönyörűséggel néztem a monumentális dolgokra. Főleg ha emberi kéz alkotta mű, amin a természet érezteti a hatalmát. Már gyerekkoromban is imádtam elhagyott gyártelepeken, üres lakótelepeken és hasonló Gulliveri játszótereken sétálni. Nem messze tőlünk volt egy apró vidámpark, kopott “óriás”kerékkel, nyikorgó körhintával és rozsdás híddal, ami már akkor is csontváz volt csupán. Valaha volt ricsajok színhelye, a természet hatalmának élő bizonyítéka. Az ilyen terekben azt éreztem gyerekszereplő vagyok egy Stephen King kötetben, amiben nem tudni mi jön a következő oldalon. Szinte vártam a bohócokat. Igen, imádtam Kinget. Pontosan az ilyen hangulatok miatt.

Torgeir Bull, norvég kalandor és fotóművész (blogger) azon szerencsések közé tartozik, akik találtak ilyen témát a lencse túlfelére és nem is habozott megörökíteni. A helyszín Bolívia, az Uyuni városa közelében lévő puszta, képeken pedig a 19. században elkezdett, de soha be nem fejezett végállomás tartozékai látszanak: a gőzmozdony, a szerelvények. Főszerepben az idő vasfoga.

[ a képek forrása: Dark Roasted Blend ]
Dec 25, 2007
NINth
Views: [post_view]

Ergo Proxy

Mások szemszögéből nézve része vagyok a világnak, de a saját szemszögemből, csak kívülről szemlélve ezen világot, nem vagyok része annak.
A világot látom ugyan, de csupán a nézőpont vagyok, mely formába önti a világot.
Nem lehetek annak része. És ez így lesz mindig.
Nem vagyok senki.
Még ha lennék is valaki, akkor se tudná azt senki felfogni. De ha fel is tudnák, akkor se tudnék beszélni a körülöttem lévőkkel.
Nem vagyok része ezen világnak.
Ez a világ korlátja, az egóm és a világ közti határvonal.


Bevallom férfiasan, csak most ismertem meg közelebbről ezt a remekművet. Damage barátom már többször próbálta rámerőszakolni az információt, de eddig valahogy nem sikerült belekóstolnom. Most viszont (stílszerűen karácsony szenteste) rávettem magam, hogy utánanézzek, miről is van szó. De sajnos van egy rossz szokásom, miszerint, ha valamit nagyon tuszkolnak az arcomba (főleg, ha Dam teszi, mivel erősen különböző ízléssel rendelkezünk), különösen óvatosan állok hozzá. Sokszor ezért is csúszik nálam egy-egy nagyobb megismerés. My fault, tudom jól. Most sem volt ez másképp és valami Equilibrium féle elvont-cyberpunk-látványos-unalmas-izé lebegett a szemeim előtt. Szerencsére nem lett igazam.

Borongós-esős éjszakák hangulata, kellemesen apokaliptikus környezet, kihalt pusztaságok vs. huszonsokadik század technikák. Egy történet az öntudatraébredés fájdalmairól, ahol az “én“, mint kifejezés is kusza gondolatok tömkelegét és kérdések ezreit hozza magával. Egy eszmefuttatás az Isten és Ember közti kapcsolatról vagy épp elszigetelségről. Gyönyörű példa arra, hogy az anime műfajban mekkora lehetőség van magasabb szinteken is, ugyanis ezt a történetet kőkeményen felnőttek írták felnőtteknek.

“De miért segítettél nekünk?
Mert a barátom vagy.
“Barát?”
Azok, akik tudják, hogy itt a világ vége, a barátaim.
“Itt a világ vége?”
A világnak, amit te látsz, a világnak, amit én látok.
A szemeidből a halál néz vissza.
“Ez talán tényleg igaz.
Hisz ha túlélsz valamit…
azt jelenti, sok halált láttál közben.

Ajánlom ezt minden olyan érdeklődőnek akit mozgatnak a világban rejlő (akár negatív) lehetőségek, akit érdekelnek az emberi kapcsolatok, aki szeret az elme rejtelmeiben kutatni, szereti a poszt-apokaliptikus cyberpunk antiutópiákat és nem utolsó sorban értékeli a finoman kimunkált karaktereket.

“Tedd a kezed a mellkasodra és érezd.
Ez a mi szívverésünk, a tiéd és az enyém.
Ez suttogja a világ igazságát.
Bizonyítja, hogy mi magunk vagyunk a világ.
Kövesd ösztöneid.
A válasz már itt van.
A fehér hang, mely visszhangzik a fehér feketeségből, a ritmus, mely bizonyítja, hogy életben vagy.
Szívverés, mely soha meg nem szűnik majd.

Pages:«1...89101112131415

Archive

Mixes for the HarderGeneration