Kristoffer “Garm” Rygg – Arcturustól Ulverig

Nincs is annál jobb és érdekesebb élmény, mint amikor az ember azt gondolja, hogy zeneileg hihhetetlenül tájékozott és ebben a szellemi tespedésben hirtelen szájoncsapja egy olyan információ, amivel elvileg tökéletes tisztában kellene lennie, ennek ellenére abszolút újszerűen hat az adott muzsika. Szerencsére többször is jártam már így, legutóbb például egy olyan előadónál, akit azt hittem, hogy nagyon jól ismerek. Ez az ember Kristoffer “Garm” Rygg, akit a legtöbb ember az Ulver énekeseként ismer. Ha a képzeletbeli zenészpiramisom tetején Simon Posford ülne, mindenképp meg kellene osztoznia ezzel a brilliáns zenésszel, hiszen nincs még egy olyan előadó, aki ilyen széles zenei spektrumot tudhat magáénak. Bár ha belegondolok, lehet, hogy Posford húzná a rövidebbet, ismerve Garm vehemenciáját.

Főbb ismertetőjelek: 1994-2002: Arcturus, 1996-1997: Borknagar, 1993-??: Ulver

Az első találkozásunk története érdekesen alakult. 16 évesen egy házibuliban találtam egy kazettát, amin a “Themes from William Blake’s The Marriage of Heaven and Hell” cím volt olvasható. Érdekesen hangzott, ezért belehallgattam, de hiába tekergettem bele, a Machine Head-en és Tankcsapdán szocializálódott rokker lelkem nem igazán tudott mit kezdeni az információval. Pár évvel később újra a kezembe került a kazi, amit nagy szerencsémre végighallgattam, egyben, elejétől a végéig. Ekkor jöttem rá, hogy valami iszonyatos zsenialitás rejtőzik a szalagon. Éveken keresztül abban a hitben éltem, hogy valami hiperunderground projektről van szó, aminek nincs is több kiadott lemeze, aztán végül egy random estén jött az információ, miszerint hadseregnyi zene rejtőzik a színfalak mögött. Ennek eredményeként beszereztem minden fellelhető hanganyagot, ami az Ulver névhez köthető, de újra és újra felbukkantak olyan projektek, amik más és más módon közelítették meg azt a hangulatot, ami Garm sajátja. Az egyik ilyen pl. a Head Control System, ami amellett, hogy heteken keresztül nem bírt kimászni a Foobarból (na jó, sarkítok, akkor még winampot használtam), még egy olyan feldolgozást is a magáénak tudhat, amit ember nehezen néz ki ebből a csapatból. Ez a szám konkrétan a Kiss From a Rose, Seal-től, amit a Myspace profilban a mai napig meg tudtok hallgatni. A számok közül pedig a Skin Flick, a Baby Blue és a Masterpiece of Art az, amit mindenképp meg kell hallgatnia annak, akinek bejön ez a hangulat.

Részemről az Ulver pályafutása az, amit az utolsó centiig követtem (bár az első három albumot, ami a disznóölős artmetálambient témát pedzegeti) még csak most kezdem feldolgozni. Éppen ezért volt a poszt első részében említett pofáraesésem is, hiszen csak nemrégiben fogtam neki komolyabban az Arcturus diszkográfiának. Egészen eddig abban a hitben éltem, hogy valami tundrametál történetről van szó, amit az embertelen időjárástól megborult nagyszakállú északi népek játszottak fel a jegesre fagyott korongokra, de akkor jött egy szám, ami felborított mindent.

1997-ben járunk, mikoris megszületik egy Arcturus album, La Masquerade Infernale címmel. Az zenei gyökerekről és hatásokról inkább nem beszélnék, azt inkább a profi halálmetál bloggerekre hagynám, viszont ami mellett képtelenség elmenni, az a “The Chaos Path“. Egy nyolc tagú család összes ujja se lenne elég, hogy megszámoljam, hányszor hallgattam meg az utóbbi héten ezt a számot. A klip és a zene tökéletes összhangban van azzal a bizarr hangulattal, amitől feláll az ember kezén a szőr minden egyes alkalommal. Sodró, masszív dinamika; (szó szerint) elmebeteg, karneváli hangulat és a végén még egy rövidke elektronikus (sic!) törtütem is befigyel, ami (tekintve a kiadás évét és az Arcturus alapstílusát) nagyon kellemes meglepetés volt számomra. Hiába is a duma, sokkal jobb, ha a saját szemetekkel látjátok ezt a zseniális művet.

The Chaos Path

Await the coming storm. Behold the sign in the sun.
Chaos upon us spawn! The arrows of time pinpoints us all.
Oh, well the maddening laughter growing louder with the memories.
Atoms like incense rising, like a thousand candles all blown out at once.
Fear tangled with despair. This ghastly symphony of malice breaks it.
The spirit sails out on waters. An intergalactic sea of sorrow.
Solemn oblivion with thee.

Ways of darkness.
The third eye reflects the images of vast reluctant pasts.
Ethereal eternity awaits the final act.
It crawls toward the altar destinied to collaps. Tragic legend, eerie stratum.
Twisted, this mortal flesh evoked again, with echoes still haunting;
The curses chanting.
Embrace the outcast state of chaos. After all its unalterable.
Beweep this thought, then arise with wisdom,
Nowhen I hallow in the gateway of different plains.

Open your heart and let go. Oh Vanish. Divine infinity.
Ah, this wraith I am. So many aeons ago since.
Ah I suffer eternally. The inevitable did unfold.
Oh well, a collection of particles held together
by the force of a soul and its memory.
Be warned (you stand) on the edge of infinity;
Where coloured waves will lead the way into the void.
Fear tangled with despair. This ghastly symphony of malice.
Oh well the maddening laughter growing louder with memories now.
Atoms like incense thing.

Ways of darkness.
The third eye reflects the images of vast reluctant pasts.
Ethereal eternity awaits the final act.
You are drawn towards the altar destined to collaps.
Tragic legend, eerie stratum.

In between the arrows of time I suffer eternally.

(teljes, átfogó ismertetőt szinte lehetetlen írni, a végeredmény gyakorlatilag egy masszívabb könyvet is kitenne, ezért lett ilyen rövid az áttekintés, a hangsúly inkább a Chaos Path-en és Rygg-en van. Rygg Wikipédia szócikkében megtalálható minden egyes projekt és alkotás amiben részt vett, ha valakit komolyabban érdekel a munkássága, mindenképp ott induljon neki. Én személy szerint az Ulver albumokat ajánlom kezdésnek, azon belül is talán a már elmített “Themes from William Blake’s The Marriage of Heaven and Hell” című remeket. Csemegeként az ambient és zaj kedvelőinek ajánlom az Æthenor – Betimes Black Cloudmasses lemezt, amit Stephen O’Malley (Sunn O))) ), Daniel O’ Sullivan (Guapo), Vincent De Roguin (Shora), David Tibet és Kristoffer Rygg rakott össze, de természetesen az “új” Ulver album (Shadows of the Sun) is kötelező darab.)

[ Kristoffer Rygg @ Wikipedia ]
[ Ulver @ official site ]
[ Arcturus @ official Myspace ]
[ Head Control System @ official Myspace ]
[ Æthenor @ official Myspace ]