Andrew Ferez’s art

Vitruvian Alien tattoo design

“Giger’s alien in the form of Vitruvian Man by Leonardo da Vinci. Tattoo design for a friend” by Cele-1-20

© Cele-1-20. Do not use without permission

Prometheus International Launch Trailer

FullScreen: on, audio: as loud as possible.

A M A Z I N G

David Lynch’s Club Silencio in Paris

David Lynch neve akkor égett bele az agyamba, amikor 17-8 éves korom környékén egy szürreális és vad éjszaka folyamán először láttam a Radírfej (Eraserhead) című rémálmot, amiről a mai napig az a véleményem, hogy a történelem legbetegebb és legbizarrabb alkotása, fej-fej mellett a Grandmother című elemi brutalitással. Ez utóbbit meg tudjátok nézni teljes egészében ezen a linken, de ne felejtsétek el, én előre szóltam. A kezdeti sokk után szép lassan, egyenként fogyasztottam a mester műveit és egyre biztosabb voltam abban, hogy az öreggel valami súlyosan nincs rendben (bár a felesége állítja, hogy teljesen normális). David Lynch neve összeforrt a végletekig mély, nehéz, szürreális rémálomvilággal, amit valami annyira egyedi és húsbavágó módon tud megfogalmazni és mozgóképre vinni, mint senki más ezen a világon. Példának okáért: a Shortfilms nevű féligmeddig dokumentumfilm tartalmazza a kisfilmjeit és animációit, egészen a kezdetektől kezdve. Az alkotások között ő beszél egy belógó old school mikrofonba. Miután 10 percig nézzük az öreget egy méterről ugyanabban a pózban, ahogy monoton nyomja a szöveget, egyszercsak egy másodperc töredéke alatt közelebb kerül a kamerába fél méterrel, ezzel egy fél bot egyszerűségével állítva belént az instant szívrohamot. Egyszerűen és zseniálisan.

Az életművét olyan giganikus mérföldkövek alkotják, mint a legendás Twin Peaks sorozat, a Dűne, a Lost Highway (amihez a világ egyik legjobb soundtrackjét sikerült megcsinálniuk), a Blue Velvet (Kék Bársony) és nem utolsó sorban a 2001-es Mulholland Drive (A Sötétség Útja). Ez utóbbiban volt egy éjszakai bár, amit a mester nemrégiben megcsinált teljes életnagyságban Párizsban, Club Silencio néven, a 142 rue de Montmartre cím alatt. Nem aprózták el a dolgot, a hely tartalmaz egy koncerttermet, egy éttermet, egy könyvtárat és egy mozit. Éjfél után bárki meglátogathatja a klubot, feltéve ha van tagsági kártyája, ami nem olcsó. Az alap a regular card, ami évi 780 / havi 65 eurót kóstál, a második szint pedig a premium, ami évi 1.500 / havi 125 euró, illetve van egy külön kártya a 30 év alatti és külföldi vendégek részére, ami évi 420 / havi 35 euró. Amint az az árakból és a színvonalból is érződik, a helyszín felső kategóriás és gyönyörű. A teljes interiőr Lynch elképzeléseit tükrözi, ő találta ki a teljes designt, az utolsó szögig. Őszintén szólva eléggé érződik. Nézzétek meg beljebb a képeket, még a bútorok is elképesztőek. Ha közelebb laknék, biztosan elgondolkodnék egy tagságin, de így maradnak a fotók és a (rém)álmodozás.
Continue reading »

Burning Man at 25 years

Talán már sokatoknak ismerős a Burning Man, az a kvázi túlélő tábor, amit minden évben a nevadai sivatag perzselő homoktengerében rendeznek meg a lehető legdurvább arcokkal, építményekkel és házilag tákolt szállítóeszközökkel. Ha valaki azt mondja Ozorára, hogy bizarr a közönsége, akkor most szépen kattingasson és nézelődjön egy nagyot a Big Picture képei között. Ha pedig valakit érdekelne egy picit behatóbban a fesztivál, az utánaolvashat magyarul a HVG vonatkozó cikkében.
Continue reading »

Yong Ho Ji’s art

Yong Ho Ji, koreai művész állat-ember hibridjei és különféle élőlényei gumi és szintetikus gyanta segítségével kelnek életre és tekintve egy-másfél méteres méretüket, valószínűleg élőben is minimum annyira agresszívak, mint fotókon. Mindenesetre szívesen látnék egy-egy kifejlett példányt a szobámban én is.

Continue reading »